Hajdúsági Tájvédelmi Körzet, Nyíracsádi Guthi-erdő
“A magyar Alföld ősi tájképét, a lápokkal tarkított erdős pusztát idézi elénk a Nyírség. A százados, terebélyes tölgyesek helyét mindinkább akácosok foglalják el, a buckákon a pusztai virágok sokaságát ekeföldek váltják fel, az egykori lápok, rétek helyén gabona hullámzik. Mégis, a Nyírség őrzi hírmondóit a történelem előtti idők tájképének, a buckaközi mocsarak, fűz- és nyírlápok, ligetes erdők mélye a legtöbbet őrzött meg Alföldünk múltjából, állatot, növényt egyaránt.” – írja neves botanikusunk, Soó Rezső a 30-as évek derekán. Valóban, a Dél- és Közép-Nyírség ma is Alföldünk természeti értékekben egyik leggazdagabb területe. Ez a természeti értékekben való gazdagság, az erdők, gyepek és lápok mozaikjának szépsége, és megőrzésüknek szükségessége hívta életre 1988-ban a Hajdúsági Tájvédelmi Körzetet, melyet 12 Hajdú-Bihar megyei település közigazgatási határában található 28 külön álló területegység alkot, több mint 7000 ha kiterjedésben.
A Nyírség hazánk második legnagyobb futóhomok vidéke, annak a hatalmas, 120-300 m vastag hordalékkúpnak a maradványa, amelyet a pleisztocén folyamán az ÉK-i Kárpátokból, Erdély Ny-i részéből lefutó, s itt áthaladó folyók halmoztak fel. Az utolsó eljegesedés idején a Bereg-szatmári síkság és a Bodrogköz megsüllyedése miatt a folyók más irányt vettek, s ezután a felszín alakításának szerepét a szél vette át. Az utolsó jégkorszak északias szelei alakították ki a ma is elénk táruló felszínt, építették fel a tájra jellemző fél-másfél km hosszú, a 18-20 m-es magasságot is elérő jellegzetes formájú, ún. parabola és szegélybuckákat, melyek között részben az ősi folyóvizek által hátrahagyott, részben a szél által kimélyített ÉK-DNY irányú mélyedések, völgyek jöttek létre. Ezen nedves, tocsogós, többségükben lefolyástalan ún. nyírvízlaposok a jégkorszak végső szakaszában és az azutáni hűvös-nedves időszakban alakulhattak ki, s napjaink „vízrendezéséig” menedéket nyújtottak e hajdani kor élővilágának az azt követő szárazabb, melegebb periódusokban is.
Nyírláp a Keszler-tagban
A nyírvízlaposokban, a legmélyebb térszíneken alakultak ki a Nyírségre oly jellemző fűzlápok és a jóval ritkább nyírlápok. Általában meredek homokbuckák aljaiban találhatók, az itt fakadó vizek táplálják őket. Jellegzetes növényeik a félgömbös bokrairól felismerhető hamvas fűz és a védett molyhos nyír. Számos hűvös, nedves klímát, tiszta, tápanyagszegény vizet igénylő védett növénynek adnak otthont. Kissé magasabb térszínen kiszáradó lápréteket találunk. Jellemző növényük az ősszel sárgára színeződő, zsombékoló csomóival megkapó látványt nyújtó kékperje. A Nyírség természetes erdőtársulásai sajnos súlyosan megsínylették az elmúlt évszázadok tájátalakító munkálatait. Ennek ellenére néhány helyen gyönyörködhetünk még a buckaközi laposok legösszetettebb társulásában, a tölgy-kőris-szil ligeterdőkben. Az itt-ott megmaradt nagyobb és kisebb foltjainak lombkoronaszintjét a kocsányos tölgy, a magyar kőris és a mezei szil alkotja. A buckatetők beerdősülésével létrejött száraz pusztai tölgyesekből szintén csak igen kevés maradt. A társulás igen szép képviselője a Haláp mellett található Álló-hegyi tölgyes, amely évszázados, lábon pusztuló tölgyeivel a honfoglalás kori tájat idézi elénk.
A tájvédelmi körzetben viszonylagosan nagy kiterjedésben maradtak feltöretlenül homoki gyepek. A legszárazabb buckatetőkön ezek a gyepek gyakran nem záródnak, a magyar csenkesz és az ezüstperje tövei között előtűnik a csupasz homokfelszín. Igen száraz, félsivatagokat idéző élőhelyek. Egyedülálló növénytársulások, számos képviselőjük csak itt, a Nyírségben található meg.
A Dél-Nyírség homokbuckái
A Nyírséget látványosan formáló jégkorszakok – mint ahogyan kiderült ismertetőnk földtani részéből – itt hagyták kézjegyüket ezen a tájon, nemcsak a felszínformákban, élőhelyeken, hanem természetesen az itteni élővilágban is. Több, a jégkorszakban itt megtelepedett növényfaj a mai napig megtalálható a Dél-Nyírség hűvös mikroklímájú élőhelyein. Ilyen növényfaj a Magyarországnak csak ezen a tájékán megtalálható réti angyalgyökér. Ez az ernyős virágzatú, kevéssé feltűnő faj láprétjeink lakója, többek között a nyíracsádi Jónásrészen található szép állománya. A réti angyalgyökérnél jóval látványosabb a zergeboglár, amely szintén jégkori reliktum. A boglárkafélék közé tartozik, áprilisban hozza gyönyörű, élénksárga, labdaszerű virágait.
Érdekes módon a Nyírség száraz, meleg, a napsütésnek kitett buckatetejei éppen melegidőszaki maradványnövények életfeltételeit teremtették és teremtik meg. Egyik féltett ritkaságunk, a fokozottan védett egyhajúvirág is ilyen melegkori reliktum. Kora tavasszal nyíló hagymagumós növény, hajdani élőhelyein ma már jórészt telepített akácosok vannak.
Emblematikus növényünk a Kárpát-medencei bennszülött magyar nőszirom. Akár minden nap találkozhatunk vele, hiszen ez a faj látható húszforintosunk hátoldalán.
Magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica)
A tájvédelmi körzet főként növényvilágáról ismert, azonban állatvilága is számos érdekes és értékes fajjal büszkélkedhet. Lápjaink adnak otthont két fokozottan védett lepkefajnak, a keleti lápibagolynak és a Metelka-medvelepkének. A lápibagoly alapvetően kelet-ázsiai elterjedésű, szigetszerű állományai találhatók hazánkban. A Metelka-medvelepke szintén állatföldrajzi érdekesség. Hosszú ideig csak a Duna-Tisza közéről voltak előfordulási adatai, úgy tűnik azonban, hogy a Nyírségben is él populációja. Homokpusztáink bennszülött, vagyis csak a Kárpát-medencében előforduló, fokozottan védett futóbogara a magyar futrinka.
Jórészt éjszakai életmódot folytat, az őszi szaporodási időszakban azonban nappal is szem elé kerül. A hüllők közül az elevenszülő gyíkot emelnénk ki, amely alapvetően hegyvidéki elterjedésű faj. Főleg a lápos, hűvös élőhelyeken fordul elő. Ügyesen mozog a sásrétek „több emelet magas” levélrengetegében, esetenként a víz alá is lebukik. A madárvilág tekintetében a tájvédelmi körzetet két részre oszthatjuk. Az északi, a Nyírség területére eső részén több fészkelő párral képviselteti magát a fekete gólya, a zavartalan erdőségek lakója. Évről évre, a tavaszi csapadékviszonyoknak megfelelő számban költ a nedves rétekre jellemző haris. Rejtett életmódú madár, leggyakrabban jellegzetes, „harsogó” hangja árulja el. A tájvédelmi körzet déli, a Bihari-sík területére eső részén szikes tavakat, pusztákat, mocsarakat találunk. Az itteni élőhelyek vonulási időszakban igazi madárparadicsomnak számítanak, vonuló madarak tömegét figyelheti meg az erre járó. Nagy büszkeségünk a Kis-Fehértó nádasában kialakult vegyes gémtelep.
.
A Gúthi-erdő
Nyíracsádtól északra terül el Alföldünk legnagyobb egybefüggő erdőtömbje: Külső-Gúth erdeje. Noha jelentős részét már akácra cserélték, néhányat láthatunk még a hajdani nyírségi tölgyerdők szép, öreg állományaiból. Ezek az öreg tölgyesek az akácosokénál nagyságrendekkel gazdagabb madárvilágot, és sokszínűbb növényvilágot rejtenek. A természeti értékek mellett egy jelentős kultúrtörténeti emléket is megtekinthetünk: az erdőtömböt átszelő út mentén egy Árpád-kori templom vörös téglás romjai omladoznak. A terület vadállományáról is nevezetes, különösen híres párját ritkítóan erős dámvad-populációja. A védett területrész kiterjedése 345 hektár.
A Gúthi-erdő
Jellegzetes gúthi kép dámvaddal
Az öreg tölgyesekben két jellemző orchideát figyelhetünk meg. A kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) nyelv alakú, fényes leveleket, és fehér vagy zöldesfehér, laza fürtös, illatos virágot növeszt. A barnás színű, korhadéklakó madárfészek (Neottia nidus-avis) gyökérzetének alakjáról kapta a nevét. Fiatalabb tölgyesekben találkozhatunk egy harmadik orchideával, a zöldessárgás vagy ibolyás virágszínű széleslevelű nőszőfűvel (Epipactis helleborine).
A terület legnagyobb botanikai értékét a kisebb-nagyobb foltokban fellelhető, fokozottan védett magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica) jelenti. A száraz homokbuckákon növő, felnyíló állományú, úgynevezett „pusztai tölgyesekhez” kötődik. Élőhelyei az utóbbi évszázadban nagy mértékben megfogyatkoztak, az erdők mélyszántásos talaj-előkészítése sok növény pusztulását okozta. Közelében gyakran figyelhetjük meg az erdei borkórót(Thalyctrum aquilegiifolium). Ez azért érdekes, mert ugyanez a faj a Kárpátok völgyeiben a patakparti magaskórós növényzet tagja.
A terület védett növényeinek fennmaradását veszélyeztetik a robbanásszerűen szaporodó invazív növényfajok (kései meggy, akác, alkörmös) és a nagy létszámú vadállomány, amely táplálkozása és taposása útján negatív hatást gyakorol az értékes növények állományaira és élőhelyeire.
Az elhalt és korhadásnak indult faanyag számos védett ízeltlábú bölcsője és menedéke. A skarlátbogár (Cucujus cinnaberinus) lárvája és imágója is a kéreg alatt éli lassú és csöndes életét.
A különféle holt faanyaghoz kötődő hangyafajok, holyvák, futrinkák, bíborbogarak, pattanóbogarak mellett meg kell említenünk a védett nagy szarvasbogarat (Lucanus cervus), a kis szarvasbogarat (Dorcus parallelipipedus), a ragyás futrinkát (Carabus cancellatus) és a kis hőscincért(Cerambyx scopolii).
A vidék legnagyobb fészkelő madara a fokozottan védett, rejtett életmódú fekete gólya (Ciconia nigra). 3-5 fiókáját évről évre rendszeresen használt fészkében neveli. A leggyakoribb ragadozó madár a barnás színű, jellegzetes hangú egerészölyv (Buteo buteo), a lekerekített szárnyú, kendermagos mintájú héja (Accipiter gentilis) viszont ritka fészeklője a gúthi erdőnek. Kora tavasszal harkályok dobolása visszhangzik a fák között, a fekete harkály(Dryocopus martius) rikkantása egész évben felhívja magára az erdőt járó ember figyelmét. Fészkelési időben szívesen hallatja éles, kissé hamiskásnak tűnő hangját az örvös légykapó (Ficedula albicollis). Jellegzetes kongó hangol szólnak az erdőtömbben kis számban fészkelő hollók (Corvus corax). Bár a holló nem bravúros dalnok, rendszertanilag az énekesmadarak közé tartozik.