Partnerség (Nagykároly)

NAGYKÁROLY – RÖVID VÁROSTÖRTÉNET

A Károly helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. (1262-ben a Karul mint személynév fordul elő.) Az alapjául szolgáló személynév eredete a régi török eredetű karul-karvaly madárnévben keresendő, ami a Kaplony-nemzetség Károlyi ágának totemmadara lehetett. A karul-karvaly madár a Károlyi grófok címerében is szerepel

A város alapítói a honfoglaló Kaplony nemzetségből származó Károlyiak voltak. A város neve 1320-ban fordul elő először egy oklevélben, azonban a telepítése sokkal korábbi időre tehető. 1335-ben említés történik Szatmár megyében „in provincia Nyír” egy „Nogkorul”-ról, de ez a Gutkeled nemzetség ősi birtok volt. Ennek nevét a szaniszlói határban ma is őrzi a Karuly határnév.

A XIV. században még nem lehetett nagy település. Utcái, apró paticsfalú, náddal fedett házai a Károlyi udvarház köré települtek, a szomszédos településekbe vezető utak mentén. Egy 1389-ben kelt oklevél három utcáját említi: Berueucha (Börvelyi utca), Bobaducha (Bobáld utca) és Wyucha (Új utca). Ebben az időben külön részen volt a Vadai udvarház a köréje épült házaival (nevét, helyét ma is őrzi a Vadai-köz néven ismert utca, a Gheorghe Bariţiu utca neve).

A fentiek ellenére a kis település már a XIV. század elején központi szerepet tölt be a Károlyiak birtokán, amit az is bizonyít, hogy Károlyi András fiai 1346-ban a hét minden szombatjára vásárjogot kapnak I. Lajos királytól. 1387-ben Zsigmond brandenburgi őrgróf mint az ország főkapitánya, szabad ispánságot (pallosjogot) adományoz Károlyi Merhard fiainak, Lászlónak és Andrásnak. Még ugyanez évben Zsigmond király országos vásártartási jogot adományoz Károlyi Merhard fiainak, a Szatmár megyei Károly nevű birtokukban.

A XV. században a város teljesen a Károlyiak birtokába kerül, 1419- ben új királyi adomány megerősíti őket benne. A XV. századi okiratokban a város neve, mint „oppido Karol” fordul elő. A heti és országos vásárok tartásának jogát újabb adománylevelek biztosítják. 1477-ben Mátyás király Ladislai Lonc de Karolnak évi és heti vásárjogot adományoz: a heti vásárt keddre, az országos vásárt pedig Dorottya napjára, majd 1482-ben újabb két országos vásár tartására ad engedélyt.

A város életében-fejlődésében a XV. századtól jelentős szerepet játszott a Károlyi család, illetve a Károlyi-vár. 1482-ben Károlyi Lancz László „kőházat” épít a török betörések ellen. 1699-ben Károlyi Sándor a várat átalakíttatja, majd 1794-ben gróf Károlyi József a régi várat lebontatja és helyén kastélyt építtet, amit 1894-ben gróf Károlyi István lovagvárrá alakíttat át. Ma is ebben a formában áll a kastély (az első világháború után volt kórház, leventeoktató iskola, 1945 után zootechnikai középiskola, jelenleg kultúrintézmény, itt van a Városi Múzeum és a Városi Könyvtár).

A XVI–XVII. században a várost inkább a pusztulás, mint a fejlődés jellemzi. A török dúlások-fosztogatások mellett a labanc és kuruc hadak is sarcolják-fosztogatják. Ezt igazolják Károlyi László 1670-évi feljegyzései is („…isten kegyelméből Károly az kastély meg maradott, de az városát Rákóczy György fejedelem tőből ki égette, s lakosai el széledtek volt… Károly alól közel ezer juhomat el hajtották, vagyon már csak hátra az egy károlyi kastélyom…”). A város és környéke a legnagyobb károkat, veszteségeket, a Rákóczy szabadságharc alatt szenvedte el, melynek egyik színtere Szatmár megye volt. Sok falu elnéptelenedik, a lakosság elmenekül, kuruccá lesz, vagy elvész a harcokban.

A nyolc évig tartó háborúskodásnak a Szatmári-béke vet véget 1711- ben. Ezzel Nagykároly történetében is új korszak kezdődik: a telepítések kora. Az elnéptelenedett falvakba és az alig lakott Nagykárolyba gróf Károlyi Sándor, aki hatalmas birtokokat szerez magának, Szatmár megyébe svábokat telepít. 1712-ben érkeznek az első sváb telepesek, az utolsó 45 család 1774-ben települ a városba. 1712–1774 között 466 sváb család telepedett le a városban a németországi Würtemberg, Biberach és Ravensburg környékéről. A betelepültek két új városrészt népesítenek be: a Sváb-részt és a Mester-részt. A szomszédos kisebb falvak maradék népessége is Nagykárolyban telepszik le. A bobáldi román lakosság népesíti be a Hajdúvárost (három utcát: Nagyhajdúváros ma Vasile Lucaciu u., Kishajdúváros ma Haiducilor u., Hajdúköz ma Titulescu u.). 1740-ben gróf Károlyi Sándor nagyszámú zsidóságot telepít a városba, akiknek 50 belső telket ad a kastély melletti birtokán. Így alakul ki a Zsidóköz. 1847-ben már 1483 zsidó élt a városban, nagyrészt kereskedők és mesteremberek.

A XVIII. század végén a város a következő részekből állt: Mesterrész, Nagyutcai-rész, Sváb-rész, Újváros és Hajdúváros, mindegyik külön „kormányhatósággal”, elöljárósággal. Külön városrészek, a Zsidó-köz (Comunitas), a Cigányvég (külön vajdájuk van) és szabad kúriális nemesek birtokrészei: a Vadai kúrián mintegy 60, a Tömpe kúrián 12 ház állt. E nemesi kúriákon kívül voltak még ú.n. „inscriptionalis nemesi kúriák” is, melyek a nemesi hatóság alá tartoztak, mint a Fekete, Asztalos, Csiszár, Irinyi, Szuhányi, Jasztrabszky, Luby, Mede és Szaplonczay kúriák. A város nem csak területileg terjeszkedett, gyarapodott a lakosság száma is, de fejlődött ipara és kereskedelme is. 1784-ben a mesteremberek 54 iparágat űztek a városban, az iparosok száma 370 volt, akik céhekbe tömörültek (80 gubás, 73 csizmadia, 19 fazekas, 27 szabó, 26 takács, 17 varga, 18 cipész stb.)

1725-ben gróf Károlyi Sándor kegyes tanítórendet (piaristákat) telepít a városba, számukra társas-házat és iskolát építtet, ahol 1727-ben megkezdődik a tanítás (az iskola első igazgatója Bentsik Gábor házfőnök és plébános, utolsó igazgatója 1948-ban Kovács Béla volt). 1754-ben gróf Károlyi Ferenc megalapítja Szatmár megye első nyomdáját a városban. 1765-ben megnyílik az első gyógyszertár. A XVIII. század eseményeihez tartozik, hogy Magyarországon Nagykárolyban voltak az utolsó boszorkányégetések. 1730-ban Tóth Borka „… Sarollyánba való … elevenen tűzre ítéltetett és Nagy Károlyban meg is, égettetett”. 1745-ben „Rekettye Pila és Varga Anna Császlóra való asszonyok, a társaiknak ki nyilatkoztatására minden szokott kínzások alá vetettek, ez után Károlyban elevenen meg égettettek”.

A XIX. században a város lassan fejlődik, de ez főleg a belterület átalakulását eredményezi. 1850-ben (mint Fényes Elek írta Magyarország geographiai szótára című munkájában) „Károly (-Nagy) népes és csinos mezőváros… Népessége 11284 lélek, többnyire magyarok, kevesebb németek, zsidók, románok, oroszok. Vallásukra nézve 4792 római katolikus, 2000 görög katolikus, 248 evangélikus, 2258 református, 1768 zsidó. Van római katolikus plébánia, piarista kollégium, református és evangélikus anyaeklézsia, két görög katolikus templom, melyek közül egyik a románoké, másik a magyaroké és oroszoké, egy zsinagóga, postahivatal, sóház, normális oskola, királyi gymnasium az ájtatos atyák felügyelete alatt, könyvnyomda, s igen számos céhbeli mesterek és kereskedők. A város heti és országos vásárai különösen gabonára, szarvas-marhára, lóra és sertésre nézve nevezetesek… A magános házak többnyire alacsonyak…”

A város 1848-ban rendezett tanácsú város lett, ez azonban csak 1876-ban lépett törvényesen érvénybe, amikor Hegedűs József lett a város első polgármestere. Ekkor kapta a város a régi címerét is. Az 1920-as években új városrészek települnek: Petri-telep, Teremitelep, Kaplonyi-telep, beépül a Galambos- és Tisztviselő-telep. A város népessége feltehetőleg a XVI. századig magyar volt, később a betelepült, betelepített jobbágynépség igen színessé tette az etnikai képét. 1779-ben a Károlyi Antal Domíniuma, Károly Mező Város a következő összetételű: Natio magyar, orosz, román, tóth, zsidó, német és sváb. Van házzal bíró gazda, no. 939, az Hajdúvárosiak házok 72, Házzal bíró zsellér ugyanott 20, Zsidóknak házok 32, Summa 1063.

A lakosság száma az utóbbi két évszázadban a következőképpen alakult: 1789-ben 7823, 1820-ban 11055, 1830-ban 11284, 1870-ben 12754, 1880-ban 12523, 1890-ben 13475, 1900-ban 15382, 1910-ben 16078, 1930-ban 16042, 1956-ban 16780, 1966-ban 19042, 1971-ben 21061, 1992-ben 26372, 2002-ben 23182 és 2011-ben 21112 lakosa volt a városnak.